A nők általában csak akkor foglalkoznak a hormonháztartás kérdésével, amikor babát terveznek. Pedig sajnos egyre gyakrabban fordul elő hormonális probléma már tinédzserek körében is. A hormonális egyensúlytalanságnak jól látható, érzékelhető és kevésbé észrevehető tünetei is vannak.
Az egyik legfontosabb dolog, amit érdemes elfogadni, hogy a hormonháztartás megfelelő működése nem valami újkeletű „hobbi igény”, hanem valóban a női jólét és egészség záloga. A női nemi működés célja az utódok létrehozása és a fajfenntartás. Ennek a működésnek sajátos ritmusa van, amely havi ciklusban nyilvánul meg – szemben a férfiak folyamatos jellegű nemi működésével. A havi ciklus tehát az egyik legérzékenyebb jelzőrendszer. A felborult hormonháztartás kisebb, rendre elbagatelizált panaszokat is tud okozni, de hosszú távon nagyon súlyos, akár rosszindulatú elváltozásokat is kiválthat. Érdemes tehát nem legyinteni, hanem felfigyelni a problémára és utána járni, hogy rendben vannak-e a hormonjaink.
Intő jelek, hogy a hormonháztartás kibillent az egyensúlyából:
– Korábban nem jellemző pattanások a bőrön
– Fáradékonyság, akár már ébredés után úgy érezzük, hogy nem pihentük ki magunkat
– Csökkent energiaszint, mozgás, edzés közben sincs annyi erőnk mint korábban
– Menstruációs fájdalom, fejfájás
– Pre menstruációs tünetek, mellfeszülés, stressz, falási rohamok
– Enyhébb, ciklus végi barnázás
Súlyosabb panaszok, melyek hormonális egyensúlytalanságra utalnak:
– Menstruációs zavarok, például nagyon erős PMS tünetek, vagy ciklus rendszerességének megszünése, szokatlanul sok és darabos vérzés, vagy szokatlanul kevés vérzés
– Állandó lehangoltság
– Nagyon rossz alvás
– Napokig tartó barnázás
– Fogyási nehézségek
– Folyamatos puffadás, székrekedés, hasmenés
– Ciszták megjelenése
– Edzés, testmozgás esetén nincs energia
Hogy könnyebben megértsük mi-hogyan-mivel és miért függ össze, nézzük meg, hogy hogyan termelődnek a hormonjaink és melyek a legfontosabb hormonok.
A női szervezet hormontermelő mirigyei:
– agyalapi mirigy
– pajzsmirigy
– mellékvesék
– hasnyálmirigy
– petefészkek
A hormonális rendszer utasításaiért az idegrendszer a felelős. Az agy számos tényezőtől függően adja ki az utasításokat , amelynek végrehajtója az agyalapi mirigy, azaz minden hormontermelő mirigy az agyalapi mirigytől függ, kivétel ez alól az inzulintermelő mirigy. Ugyanakkor az érzelmek is bekapcsolódnak a folyamatba, az idegrendszer közvetítésével tehát az érzelmi állapotok egy női szervezetben erőteljesen megnyilvánulnak. Ezért is fontos, hogy egy nő az őt ért hatásokat hogyan éli meg. Nem csak mítosz tehát, hogy a félelem, vagy egyéb negatív érzelmek „megbéníthatják” a női termékenységet, felboríthatják a ciklust.
A legfontosabb női hormonok:
Ösztrogén – más néven tüszőhormon
Az első számú női hormon, amely a női nemi tulajdonságok kialakításáért és fenntartásáért is felel. A női nemi működés legfontosabb szabályozója. Nem terhes nőkben az ösztrogén főként a petefészkekben termelődnek. Terhesség esetén az ösztrogéntermelést a méhlepény veszi át. Pubertás korban emelkedik ezen hormon mennyisége, így fejlődnek ki a külső nemi jegyek és belső nemi szervek kialakulásához is hozzájárul. Az ösztrogének hozzájárulnak a libidó (nemi vágy) kifejlődéséhez és fenntartásához. Egészséges, normál esetben az ösztrogének mennyisége a ciklus első felében növekszik, szerepe a tüsző- és peteérés serkentése. A tüszőrepedéskor csökken, majd a ciklus második felében, az úgynevezett luteális szakaszban a fázis közepéig ismét emelkedik, majd a ciklus végére ismét csökken a mennyisége. Ez a hormon befolyásolja a hüvely váladéktermelését, mellyel a spermiumok bejutását segíti. Szintén hatással vannak a méhnyálkahártya osztódására és a méhizomzatra is.
Az ösztrogén zavarának legjellemzőbb tünetei:
Ha túl magas az ösztrogénszint, felerősödhetnek a premenstruációs tünetek, erős hangulatingadozások, levertség lehet jellemző. Akár depresszióhoz, petefészekciszták kialakulásához is vezethet, okozhat magas vérnyomást és a növelheti az endometriózis valamint a méhdaganatok kockázatát. Ha túl alacsony az ösztrogénszint, akkor ritkábban jelentkezik ovuláció vagy teljesen el is maradhat a peteérés.
A progeszteron
A progeszteron legfontosabb feladata a méhnyálkahártya előkészítése a megtermékenyített petesejt befogadására. Ezt a hormont a peteérésből visszamaradt tüsző, vagyis a sárgatest termeli. Az ovuláció után a progeszteron szintje megemelkedik, a méhnyálkahártya megvastagszik, és a vérellátása fokozódik. Amennyiben terhesség nem jön létre, a sárgatest elsorvad, a méhnyálkahártya leválik a progeszteronmennyiség csökkenésével párhuzamosan, és új ciklus kezdődik. Terhesség esetén a sárgatest szerepét a körülbelül a 6. hétben szintén a méhlepény veszi át és termeli tovább a progeszteront.
A progeszteront anyahormonnak is nevezik, mivel a női szervekre gyakorolt hatásain túl számos területen segít: részt vesz egyes nyomelemek szintjének szabályozásában, a depresszió és a szorongás csökkentésében, memória javításában, a csontállomány növelésében valamint a sejtek oxigénellátásában is.
A túl magas progeszteronszint miatt elmaradhat a teherbeesés, míg a túl alacsony progeszteronszint a terhesség megtartását veszélyezteti.
Nagyon fontos, hogy az ösztrogén és progeszteron csak együtt és megfelelő arányban képes biztosítani a női szervezet megfelelő működését! Mivel egy cikluson belül többször is változnak a hormonszintek, ezért azokat minden egyes fázisban vizsgálni kell, ha felmerül a hormonális egyensúlytalanság gyanúja!
Az ösztrogéndominancia ugyanis nem feltétlenül jelenti azt, hogy magas az ösztorgénszint, attól is kialakulhat, ha nem megfelelő az arány, azaz nem termelődik elegendő progeszteron.
Létezik egy másik hormonpáros, amelyek szintén együttesen fejtik ki hatásukat, ám ezek már az agyalapi mirigyben termelődnek. Ezek a hormonok a férfi és női agyalapi mirigyben is ugyanúgy létrejönnek, de az ivarszervek területén más-más a hatásuk.
Az FSH, azaz tüszőserkentő hormon szintje a ciklus első felében folyamatosan emelkedik, a petefészek növekedését és működését szabályozza. De önmagában ez nem elég a peteéréshez, hatásához szükséges az LH – azaz a luteinizáló hormon.
Az LH közvetlenül a petefészkekre hat, és az előző hormon által előkészített tüszőt érleli tovább. Amikor eléri a maximumát, akkor kiváltja az ovulációt. A két hormon együtt váltja ki az ösztrogének termelődését, hozzájárulnak a sárgatest képződéséhez, majd fennmaradáshoz is.
E két hormon közül ha bármelyik hiányzik, nem termelődik, nem lehetséges a tüszőérés.
Prolaktin
Ezt a hormont szintén az agyalapi mirigy termeli, szerepe, hogy a terhesség folyamán segítse a mell növekedését és tejtermelést. Fontos szerepe van az anyagi ösztönök kialakulásában és a stresszhatások leküzdésében. Ugyanakkor ez a hormon nem csak a várandósság során termelődik, és a ciklus során szintén változó. Ha ebből a hormonból termelődik túl sok, az akár meddőséget vagy cikluszavarokat is okozhat.
Az Oxitocin – szeretet hormon
Bár nem tipikusan női hormon, és a ciklussal sincs kapcsolatban, mégis a fajfenntartás tekintetében igen jelentős a szerepe. A hipothalamusban termelődő,de az agyalapi mirigyben raktározódó hormon, amely inger hatására szabadul fel. Az egyik legfontosabb hatása a várandósság során a méh simaizmának összehúzása, egészen az újszülött világra jöveteléig, sőt a lepényi szakban és azon túl is fontos az oxitocin termelődése, amely részt vesz a vérzéscsillapításban is, sőt, még az emlő falában található simaizmot is befolyásolja, ez váltja ki a tej kilövellését. Szeretethormonnak nevezik olyan hatásai miatt, mint a társas kapcsolatok kialakítása, a párválasztás vagy az anyaság érzésének kialakítása. Boldogságérzet kialakulásához nyugtató hatásával és a stressz csökkentésével járul hozzá.
A hCG – terhességi hormon
A humán koriongonadotrop hormon létfontosságú szerepet játszik a korai terhességben, segíti a hátra maradt sárgatest túlélését és segít fenntartani a méhnyálkahártyát, így a progeszteron és ösztrogéntermelés is magas szinten marad, és nem következik be újabb menstruáció. Stimulálja a pajzsmirigyet, és támogatja a beágyazódást. Ezt a hormont a megtermékenyített petesejt, majd később a méhlepény termeli, ezt használják a terhességi gyorstesztek is. A terhességi tesztek is általában a vizelet hCG tartalmának kimutatásán alapulnak.
Ugyanakkor nem csak várandósokban fordul elő, a szintje is változik a ciklus során: az ovulációt megelőzően megemelkedik.
A Tesztoszteron
Bár a tesztoszteron kifejezetten férfi hormon, mégis megtalálható a nöi szervezetben, és a nem megfelelő szintje problémákat is okozhat. Érdekesség, hogy nőkben elsősorban az ösztrogénképződés alapanyagául szolgál, vagyis az ösztrogének a tesztoszteronon keresztül képződnek , abból alakulnak át. A tesztoszteron túltermelődése a női szervezetben androgén tünetek megjelenéséhez vezethet: pattanások, hajhullás, szőrösödés, férfiasabb magatartás és meddőség is kialakulhat. A hiánya okozhat alacsony energiaszintet, hüvelyszárazságot, vizelettartási nehézséget, memóriazavart, csökkent nemi vágyat és csontvesztést is.
A Pajzsmirigy
A pajzsmirigy hormonja a szervezet „metabolikus termosztátja”. Nőknél az endokrin rendellenességek egyik leggyakoribb forrása. Az étvágytól az energiaszintig a menstruáció idején és erősségén át a pajzsmirigy fontos szerepet játszik számos különböző belső folyamatban. Ha a pajzsmirigy nem működik megfelelően, az befolyásolhatja a petefészkeket, felborul az a hormonegyensúly, ami megalapozza a teherbeesést. Meddőség, vetélés is lehet a következmény. Vannak tipikus tünetek, de ez sem mindig jelzi, hogy a pajzsmiriggyel gond van. Ha túl sok hormont termel, lehet indokolatlan fogyás, hangulatingadozás-idegesség, izgatottság, esetleges hiperaktivitás, gyakori a heves szívdobogásérzés, illetve a meleg intolerancia. Amennyiben túl kevés hormont termel, minden „leassul”. A gondolkodás ködösebb, az energiaszint csökkent, a menstruáció pedig hosszabb és erősebb. Jellemző a hízás, aluszékonyság, hidegtűrő-képesség csökkenése.
Összefoglalva tehát a nők hormonális egyensúlyának alapja az ösztrogén és a progeszteron egyensúlya. A ciklus első felében az ösztrogén, a második felében a progeszteron dominál, de ha ez felborul és ciklus második felében is az ösztrogénszint magasabb, akkor az egyensúly felborul. Amennyiben az arány megváltozik, számos női probléma és nőgyógyászati betegség alapját teszi le:
– Szekunder Amennorhea – amely legalább 3 hónapja fennálló vérzéskimaradást jelent
– Súlyos PMS tünetek, erős görcsök, erős vérzés, egyéb fájdalmak
– Ciszták kialakulása
– PCOS, azaz policisztás petefészek szindróma
– Endometriózis
– Meddőség, terméketlenség, vetélés
– Korai menopauza
– Androgén tünetek, például erőteljesen szőrösödés
– Aknés bőr
– Mellékvese kifáradás
– Miómák kialakulása
– Emlő problémák
A későbbiek folyamán ezek rosszindulatú elváltozásokká fejlődhetnek.
Mitől borulhat fel az egyensúly?
– Hormonális beavatkozások (fogamzásgátlás)
– Káros szokások (alkohol, nikotin, koffein és társaik)
– Mozgásszegény életmód
– Cirkadián ritmus felborulása (alvási ciklusok)
– Inzulin rezisztencia, cukorbetegség
– Túlzott stressz
– Környezeti ártalmak, szennyezett levegő, talaj, víz, élelmiszerek, vegyi anyagok, növényvédő szerek, mosó- és tisztítószerek – ezek más néven a xenoösztrogének (hivatalos megfogalmazásban a xenohormonok olyan testidegen vegyszerek, amelyek a környezetből a szervezetbe jutva hormonszerű hatásokat váltanak ki, megzavarva és felborítva ezáltal a hormonális egyensúlyt. Ezek közül az ösztrogénhatást kiváltó és azt felerősítő vegyületek a xenoösztrogének.)
Mindent nem tudunk elkerülni, de mégis mit tehetünk?
- Ciklus pontos követése, megfigyelése: ezáltal fedhetjük fel, hogy van-e, lehet-e hormonális egyensúlytalanság
- Amennyiben a válasz igen, átgondolni, hogy mi nincs rendben az életünkben. Akár érzelmi, akár fizikai, szokásbeli, stb.
- Ha súlyosnak ítéljük a problémát vagy nem tudjuk hogyan kezdjünk hozzá, érdemes mielőbb szakértői segítséget kérni. Az esztelen diétával, éhezéssel, vagy épp hirtelen kezdett, erőltetett edzéssel, fizikai aktivitással többet ártunk a szervezetünknek, mint segítünk.
- Lépésről-lépésre kezdjük és hajtsuk végre az életmódváltást, amiért női mivoltunk egyébként nagyon hálás lesz!
- Csökkentsük a környezeti ártalmakat, amennyire csak lehet. Ezt nagyon hosszasan lehetne sorolni, de csak néhány példa: válasszuk a természetes, vegyszermentes tisztító és tisztálkodó szereket, hagyjunk fel káros szokásainkkal, figyeljük a kiegyensúlyozott, egészséges étrendre, megfelelő folyadékfogyasztásra, tegyük rendbe az cirkadián ritmusunkat, legyen az alvás rendszeres és pihentető, csökkentsük a stresszt vagy növeljük a stressztűrő képességünket és végül, de nem utolsó sorban, legyen rendben a lelkünk!
Forrás:
Dr. Csiszár Miklós – Nora Igloi Syveren – Női igazságok
Dr. Csiszár Miklós – Nora Igloi Syveren – Természetes fogamzás szabályozás
Alisa Vitti – Női kód
ÉLETMÓDSTART
Újgenerációs életmódváltó program, ami minden szükséges segítséget megad Neked az egészségesebb élethez. Az ÉletmódSTART klub egy folyamatosan bővülő online tudástár.
KAPCSOLAT
Címünk: 2049 Diósd, Álmos fejedelem u. 27.
E-mail: help@eletmodstart.hu